Felhívás „TeSzedd 2012” akcióra!
2012-05-24 [Közlemények, felhívások, tájékoztatók]
Magyarországon első alkalommal 2011. május 21-én szervezték meg a TeSzedd! önkéntes hulladékgyűjtési akciót, amelyben országszerte több mint 160 ezer magánszemély, 156 vállalat, 403 civil szervezet, valamint 551 közintézmény vett részt, 1500 helyszínen. 2012. június 2-án szombaton ismét megrendezésre kerül a TeSzedd!- Összefogás a tiszta Magyarországért! hulladékszedési nap.
Az országos akciót a Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel közösen szervezi és idén is várja a vállalatok, önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, továbbá egyéni önkéntesek jelentkezését, hogy 2012. június 2-án együtt tisztítsuk meg környezetünket az őket elcsúfító hulladékhalmoktól.
Aki részt szeretne venni az akcióban (akár egyénileg, akár csoportosan) regisztrálnia kell a www.teszedd.hu honlapon, és az akció helyi koordinátorai beosztják a jelentkezőket a megjelölt hulladékkal szennyezett területekre.
Az akcióra kesztyűket illetve zsákokat a szervezők biztosítanak.
Várpalota Város Önkormányzat részéről a kapcsolattartó személy Albert Mónika környezetvédelmi ügyintéző, elérhetősége: 06-88/592-696 (albert.monika@varpalota.hu)
Máthéné dr. Ignácz Anita Éva
Várpalota Város Jegyzője
-
MEGHÍVÓ-Régi idők karácsonya játékgyűjtemény
A Szindbád Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt 2012. december 13-án (csütörtökön) 16 órára A Thury-vár Márványtermébe. Karlócai Mariann gyűjtő, pedegógus, szakíró játkgyűjteményéből rendezett „Régi idők karácsonya” kiállításra. -
HÍRDETÉS-ÁLOMVÁR ADOMÁNYBOLT
ÁLOMVÁR ADOMÁNYBOLT - Tiszta szívvel adhatsz - félpénzen vehetsz ct: Hét-Kéz Szociális Szövetkezet Felesleges? Megunta? Kinőtte? Útban van? Már nem tetszik? Ne dobja ki! Másnak még jó lehet. Hozza be hozzánk ma! Használt cikkek... -
VÉRADÁS !
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy 2012. december 27-28-án VÉRADÁS lesz Várpalotán a Jószerencsét Művelődési Házban. Ideje: 2012. december 27-28.-a, 10 órától 18 óráig. -
Jótékonysági Gála
-
Tájékoztató-Tüdődongozó szakrendelés változásról
Értesítem a Tisztelt lakosságot, hogy 2013. 02. 11-től az alábbiak szerint módosul a tüdőgondozó rendelési ideje: -
Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján
Tisztelettel meghívjuk a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésre. 2013. február 25-én, hétfőn, 16 óra, Várpalota, a Jó Szerencsét Művelődési Ház -
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Várpalota Város Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 36/2010. (IX.14.) ÖR. 33. §-a alapján pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi nem lakás célú ingatlanokat: -
Közlemény-2013/2014 évre vonatkozó óvodai beiratkozáról és bölcsödei felvételről
Tisztelt Szülők! Várpalota Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodás korúak beíratása, valamint a bölcsődei felvételi igény bejelentése a következő időpontokban lesz: · · 2013. április 8-án (hétfő)... -
Végvári vitézek kiállítás megnyitó a Thury várban
Végvári vitézek fotókiállítás Jánváry Zoltán grafikusművész munkáiból a Thury várban. Megnyitó időpontja: 2013.03.20. 12.30 óra -
Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!
Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, ha neme, faji hovatartozása, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota,vallási-vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve,c saládi állapota, nyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi... -
1/2013. (IV.15.) HVB határozat
A Helyi Választási Bizottság megüresedett nemzetiségi önkormányzati képviselői mandátum betöltése tárgyában a következő határoztot hozta: 1/2013. (IV.15.) HVB határozat: -
Nyílt nap a Várpalotai Rendőrkapitányságon
2013. április 20. 9.00-12.00 Honvéd utca 3. -
Önkormányzati rendeletalkotás előkészítésével kapcsolatos társadalmi egyeztetés
Tájékoztatom Várpalota város lakosságát, hogy Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésén tárgyalja -
Az Inotai Tagiskola kérése fásításhoz
Iskolánk pályázott a Cetelem Zöldsuli programjára. Az a hat pályázat nyer, amely a legtöbb szavazatot kapta. Kérjük legyenek szívesek segíteni a Várkerti Iskola Inotai Tagiskolájának pályázatát, amely 500.000 Ft támogatást biztosít iskolaudvarunk fásítására! -
Bakony Volán Zrt. 2012. évi beszámolója
BESZÁMOLÓ az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítással kapcsolatos 2012. évi közszolgáltatási tevékenységről.
















