Várpalota Város Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíja 2012. második félévi pályázati kiírás
2012-06-17 [Közlemények, felhívások, tájékoztatók]
Várpalota Város Önkormányzata az állandó várpalotai lakcímmel rendelkező középiskolás fiatalokat tanulmányi ösztöndíjban kívánja részesíteni azzal a céllal, hogy a tudás rangját ezzel is kifejezésre juttassa, a tanulás értékét megbecsülje, a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt felmutató diákok munkáját követendő példaként elismerje.
I.) Az ösztöndíj elnyerése érdekében 2011. februárjától félévente pályázatot kell benyújtania a középiskolás fiatalnak a település Képviselő-testületének címezve.
II.) AZ ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZHAT AZ A VÁRPALOTAI DIÁK, AKI:
1.) Állandó várpalotai lakos;
2.) Az első középiskolai végzettség megszerzése érdekében középfokú iskolarendszerben, nappali tagozaton tanul Várpalotán vagy más városban (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző, szakiskola 9. évfolyam stb.), továbbá a 2012/2013-as tanévben is folytatja középiskolai tanulmányait.
3.) Tanulmányi eredménye a 2011/2012-es tanév végén legalább 4,6
III.) A PÁLYÁZAT MELLÉ CSATOLANDÓ IGAZOLÁSOK, MELLÉKLETEK:
1.) Iskolai bélyegzővel, igazgatói aláírással hitelesített év végi iskolai bizonyítvány másolata (kötelező melléklet)
2.) Ha van: tanulmányi és szaktárgyi versenyeken elért eredmények iskolai igazolása, nyelvi, - számítógépes stb. vizsga vagy végzettség megszerzésének hiteles igazolása (az előzőleg beadott igazolásokat nem kell újra benyújtani)
3.) Pályázati adatlap (kötelező melléklet), amely tartalmazza a pályázóról szükséges információkat
IV.) A Képviselő-testület félévente maximum 30 fiatalt részesít tanulmányi ösztöndíjban, melynek fedezetét a város költségvetési rendeletében biztosítja.
V.) A KÉPVISELŐ-TESTÜLET A PÁLYÁZATOKAT AZ ALÁBBI MÓDON ÍRJA KI ÉS BÍRÁLJA EL:
1.) A 2012. második félévi ösztöndíjpályázat kiírásának időpontja: 2012. június 10.
2.) A kiírást megkapják: a várpalotai általános- és középiskolák. A kiírást közzé kell tenni Várpalota Város www.varpalota.hu honlapján, Várpalota Város Önkormányzat lapjában, a Városi Televízió képújságjában, valamint ki kell függeszteni a Polgármesteri Hivatal, az Ifjúsági Ház, a Városi Könyvtár és a Jó Szerencsét Művelődési Ház hirdetőtábláján.
3.) A pályázatok beadási határideje: 2012. augusztus 1. (Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálat, közoktatási szakreferens)
4.) A pályázatok elbírálási határideje: 2012. szeptember havi Képviselő-testületi ülés időpontja.
5.) Az elbírálásban részt vesz: Várpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága
6.) Az eredmény közzététele: a támogatottak kiértesítése mellett a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, Várpalota Város honlapján, és Várpalota Város Önkormányzat lapjában.
7.) A 2012. második félévében támogatott diákok kihirdetésére és a támogatási szerződések átadására az október 23-ai városi ünnepségen kerül sor.
8.) A tanulmányi ösztöndíjak folyósítása: 2012. szeptember – 2013. január hónapokra utalással a támogatott számlaszámára, annak hiányában személyesen felvehető a Polgármesteri Hivatal pénztárában.
9.) Az ösztöndíjrendszer gondozója a közoktatási szakreferens (kiírás, összesítés, elbírálás koordinálása)
VI.) Az Önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatott elköltözik a településről, a diák igazolatlanul mulaszt, vagy olyan magatartást tanúsít, amely miatt fegyelmi eljárás indul ellene.
VII.) A pályázat eredménye nyilvános: a diák annak benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetőleg a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához. A döntés részletes indoklásáról az Önkormányzat kizárólag magának a pályázónak és szüleinek ad felvilágosítást. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít.
A pályázattal kapcsolatos kérdésekben információt ad:
Puklicsné Nagy Viktória közoktatási szakreferens (Polgármesteri Hivatal – Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 88/592-694)
A pályázati felhívás és az adatlap letölthető:
http://www.varpalota.hu/index.php?menu=onkormanyzat&submenu=palyazatok_allasajanlatok&action=view&id=494
Igényelhető:
A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodáján, valamint a közoktatási szakreferensnél.
-
RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY
Tájékoztató a tűzijáték termékek év végi felhasználásáról 2011. szeptember 1-je óta hatályos a polgári célú pirotechnikai tevékenységről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet. A rendelet megalkotásának célja a pirotechnikai termékek forgalomba hozataláról szóló 2007. május 23-i 2007/23/EK európai parlamenti és tanácsi... -
Várpalota Város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2013. első félévi pályázati kiírás
Várpalota Város Önkormányzata az állandó várpalotai lakcímmel rendelkező középiskolás fiatalokat tanulányi ösztöndíjban kívánja részesíteni azzal a céllal, hogy a tudás rangját ezzel is kifejezésre juttassa, a tanulás értékét megbecsülje, a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt felmutató diákok munkáját követendő példaként... -
ESKÜVŐ A THURY VÁRBAN
-
Üzemképtelen gépjármű elszállítása
IHF-791 forgalmi rendszámú, üzemképtelen gépjármű elszállítása -
Új könnyűzenei fesztivál lesz Várpalotán
Alfa Fesztivál néven július 18. és 20. között új könnyűzenei fesztiválnak ad otthont a várpalotai Cseri Parkerdő. A jól ismert helyszínen az ország legolcsóbb belépőjegyeivel, pénztárcabarát árakkal, színvonalas kempinggel és igényes programmal várják a vendégeket. Az Alfa Fesztiválon fellép például a Carbonfools, a Lord, az Auróra, a... -
Újra indul a népszerű OVI-SULI Program
Kedves Szülők! Ha szeretnék gyermeküket keresztény szellemben nevelni, várják szeretettel a Nepomukiban! -
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Várpalota Város Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 36/2010. (IX.14.) ÖR. 33. §-a alapján pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi nem lakás célú ingatlanokat: -
Ovi - suli Program a Vásárhelyi András Tagiskolában
Kedves Szülők! A Vásárhelyi András Tagiskola szerettel várja Önöket a márciusi Ovi - suli programjára. -
Végvári vitézek kiállítás megnyitó a Thury várban
Végvári vitézek fotókiállítás Jánváry Zoltán grafikusművész munkáiból a Thury várban. Megnyitó időpontja: 2013.03.20. 12.30 óra -
Álláspályázat-Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. -
Ingyenes OKJ-s tanfolyamok
Jelentkezzen, és vegyen részt az Európai Unió és Várpalota Város Önkormányzata által biztosított, ingyenes OKJ-s tanfolyamokon! A 2013. tavaszán induló, 100%-ban támogatott képzések a KDOP-3.2.1/2f-2009-0002 „Várpalota szociális városrehabilitációja” elnevezésű projekt keretében valósulnak meg. -
1/2013. (IV.15.) HVB határozat
A Helyi Választási Bizottság megüresedett nemzetiségi önkormányzati képviselői mandátum betöltése tárgyában a következő határoztot hozta: 1/2013. (IV.15.) HVB határozat: -
Tájékoztató villamos hálózatot megközelítő fák gallyazásáról
Tisztelt ingatlantulajdonosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ingatlanukon található villamos hálózatot megközelítő fák gallyazása a 2007. évi LXXXVI. törvény (VET – villamos energia törvény), valamint a 122/2004 (X.15.) GKM rendelet (a villamosmű biztonsági övezetéről szóló rendelet) szerint a tulajdonos kötelessége. Amennyiben a gallyazást nem végeznék el, úgy az életveszély... -
ÉRTESÍTÉS
A Magyar Honvédség nagyszabású, komplex hadgyakorlatot hajt végre a várpalotai lőtéren, május 9-én éjszakai, május 15-én nappali éleslövészettel egybekötve. -
Nyílt nap a Vegyészeti Múzeumban
A Városszépítő és Védő Egyesület vezetősége szeretettel hívja és várja az érdeklődő városlakókat következő nyílt napjára, a Thuri várba!
















