TOP-5.2.1-15-VE1-2016-00006 – Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán
Sajtóközlemény
Városunk 100 102 728 millió forint összegű támogatást nyert a Terület- és településfejlesztési Operatív program (TOP) keretén belül
Várpalota Város Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című pályázati felhívásra (TOP-5.2.1-15) annak érdekében, hogy Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán című projektjét sikerrel megvalósíthassa.
A projekt benyújtására 4 fős konzorciumban került sor, amelyben a konzorcium vezetője Várpalota Város Önkormányzata, a konzorciumi tag továbbá a Térségi Népjóléti Gondozási Központ, a Várpalotai Polgári Együttműködés Egyesület és a Molnár Mária Szociális Szövetkezet. A konzorciumi tagok bevonásán kívül további partnerségi egyeztetések mentén került sor a projekt előkészítésére annak érdekében, hogy minél szélesebb körű társadalmi támogatottsággal és visszaigazolással rendelkezzen a projekt.
Megvalósítás tervezett kezdete: 2017. július 1.
Megvalósítás tervezett befejezése: 2020. június 30.
A projekt összköltsége: 100 102 728 Ft.
Az igényelt támogatás mértéke: 100 %.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
ÖSSZEFOGLALÁS A PROJEKTRŐL
Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán
Támogatási szerződés száma: TOP-5.2.1-15-VE1-2016-00006
Kedvezményezett: Várpalota Város Önkormányzata
Várpalota Város Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című pályázati felhívásra (TOP-5.2.1-15) annak érdekében, hogy Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán című projektjét sikerrel megvalósíthassa.
A projekt benyújtására 4 fős konzorciumban került sor, amelyben a konzorcium vezetője Várpalota Város Önkormányzata, a konzorciumi tag továbbá a Térségi Népjóléti Gondozási Központ, a Várpalotai Polgári Együttműködés Egyesület és a Molnár Mária Szociális Szövetkezet. A konzorciumi tagok bevonásán kívül további partnerségi egyeztetések mentén került sor a projekt előkészítésére annak érdekében, hogy minél szélesebb körű társadalmi támogatottsággal és visszaigazolással rendelkezzen a projekt.
Megvalósítás tervezett kezdete: 2017. július 1.
Megvalósítás tervezett befejezése: 2020. június 30.
A projekt összköltsége: 100 102 728 Ft.
Az igényelt támogatás mértéke: 100 %.
A projekt során az alábbi tevékenységek megvalósítására kerül sor:
- Hitéleti közösségfejlesztési programok a városi és családi kohézió erősítéséért, szeretetközösségek fejlesztése
- Egyénre szabott pénzügyi, családszervezési és életvezetési tanácsadási tevékenység
- Egyéni fejlesztési tervek készítése, egyéni anamnézis felvételével, munkaképesség javító, szocializációs hátrányok leküzdését segítő komplex tanácsadási tevékenység keretében
- Közösségi mintakert kialakítása és fenntartása biointenzív módszerrel, a helyi lakosok aktív közreműködése mellett
- Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok a foglalkoztathatóság javítása, álláskeresési hatékonyság növelése, álláskeresési technikák elsajátítása, társadalmi integráció erősítése érdekében
- Gyermekvédelmi intézkedések szociális munkások bevonásával a kiemelkedően rossz családi körülmények között élő gyermekek számára
- Hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek tanulmányi előrehaladásának komplex megsegítése
- Egészség megőrzését, a prevenciót és az egészségtudatos magatartás erősítését segítő egészségügyi programok szervezése
- Hivatali, hatósági lakossági ügyintézés hatékony és eredményes folyamata érdekében nyújtott tanácsadási szolgáltatás
- A közbiztonság erősítése, a bűnmegelőzés elősegítése érdekében komplex programok nyújtása.